Tavaszi túra
Írta: Patyi Izabella, Kabok Nadine   

Utoljára hat éve járt iskolánk csapata Orfű és Pécs környékén, most újra meghódítottuk a Mecseket. Mi nyolcadikosok már megszámlálhatatlanul sok túrán vettünk részt Mónika nénivel és Ági nénivel.

Pénteken nagyon korán reggel még kissé álmosan, kissé kábán, de kalandra készen gyülekeztünk az iskola előtt. Bepakoltuk a csomagokat a busz aljába, végtelennek tűnő percekig búcsúztunk a szülőktől - mintha nem csak két napra mennénk el, és elindultunk.

Óbányán szálltunk le a buszról a csöpörgő esőbe, ami gyorsan el is állt. Megindultunk túrázni, és a buszon megmerevedett végtagokba is lassan kezdett visszatérni az élet miközben egyre beljebb és feljebb mentünk az erdős hegyen. Gyönyörű volt. A táj nem hazudtolta meg magát, és majdnem teljes pompájában tündökölt. A nap is kisütött, sőt, az előrejelzést csúnyán sutba vágva ragyogott az égen. A patakot újra és újra átszelve kissé sárosan, a helyiekkel megismerkedve, a fagyizót vettük célba.

A túra után visszaszálltunk a buszba, hogy ne csak Óbányát, de a szállást is megismerhessük. Orfű a régi maradt, már ha bízhatunk az emlékekben. A szálláshely nem sokat változott, ahogy a kedves tulajdonosok sem. De sajnos nem élvezhettük sokáig. Hogy a kicsit talán túl élénk gyerekhad lecsituljon a közeli játszótérre mentünk. Kicsik a nagyokkal karöltve tombolták ki magukat. Miután kellően elfáradtunk visszatértünk a szállásra vacsorázni. A milánói után üres tányérok sorakoztak az asztalokon.

A hasunk tele lett és megkaptuk az ágyneműt is, hogy most már tényleg kipróbálhassuk az emeletes ágyakat. A nagylányok segítettek a kicsiknek és a hetedikes fiúknak megágyazni. Utána megragadva az alkalmat, egy kellemes sétát tettünk a Hermann Ottó tó mentén. Az estét egy hangulatos szalonnasütéssel zártuk. Tanáraink éjfél előtti percekben már határozottan alvásra utasítottak bennünket.

Szombaton mindenki - legalábbis a nagy többség- már a hét órai ébresztés előtt felébredt, és elkezdett készülődni a napra. A reggeli és az egész napi szendvicsek elkészítése után, már mindenki elég éber volt a visongáshoz, játszáshoz, és senki nem hagyta kárba veszni ezt az energiát.

Kilenc óra környékén búcsút intettünk a szállásnak, és megint buszra szálltunk. Úgy öt perc erejéig. Majd vízben-sárban, erdőn és hegyen keresztül mentünk tovább Abaligetre gyalog. Kellemes kis túra volt.

Abaligeten az eredeti tervünk kútba fúlt, ugyanis a cseppkőbarlang nem nyitott ki. De nem engedtük magunkat lelombozódni - egy nagyon érdekes Denevér Múzeumot tekintettünk meg. Ezután kötelező játszótér és ebéd következett. Mind a kettő nagyon jó volt. A desszert palacsinta volt.

És a kicsit csepegő eső sem szegte kedvünk, indultunk Pécsre.

Egy laza séta után, melyet egy zápor fűszerezett, Pécsett a Mésztufa-barlang rejtelmeit derítettük fel. Simogattunk sárkányt és köveket, mindkettő igen szelíd jószág. A barlang sötétjét magunk mögött hagyva az óriás csúszdákon fergeteges játék következett. A nap ismét verőfényesen sütött.

De ha már Pécsett voltunk átsétáltunk a belvároson Megkerestük a legfinomabb fagyizót, mert mi másért menne az ember egész Pécsig Szegedről, ha nem fagyiért?

A hűs édesség után vissza a meleg buszra, és a busszal haza. Útközben megálltunk Baján eredetileg mosdószünetre és levegőzni, de végeredményül az egész üzletsort felvásároltuk. Legalábbis a játékgépeket kifosztottuk az biztos.

A fáradt társaság lelkesen és őszintén megköszönte a kirándulást, és a buszút hátralévő részét beszélgetéssel és hazatelefonálással töltötte.

És visszaérvén Szegedre, még slusszpoén gyanánt, mivel a Dunántúlon nem áztunk el eléggé, zuhogó esőben érkeztünk haza.

Patyi Izabella és Kabok Nadine 8.b

weoresszeged's 20170523tavaszitura album on Photobucket

 

 

Friss hírek

Beiratkozás a 2024/2025. tanévre

2024. április 18 - 19.
(csütörtök-péntek)

8:00 - 19:00-ig

További részletek a beiratkozás menüpont alatt, vagy az alábbi linkre kattintva: beiratkozás 2024/2025. tanév találhatók.

 
Nyári táborok

Tisztelt szülök!

A táborok menüpontba felkerültek 2024. nyár táborozási lehetőségei.

 

Elérhetőség

Cím: 6723 Szeged, Űrhajós utca 4.
Tel.: 06-62-548-968

Nyitvatartás
7:00 - 18:00

Alapítvány

Köszönettel fogadunk minden támogatást.

Szeged Tarjánvárosi IV. Számú Általános Iskola Tanulóiért Alapítvány

Számlaszáma: 57400217-10118256

Adószáma: 18456183-1-06

 

Ökoiskola

 

 

Boldogságóra program

A Pénz7 hivatalos weboldala


Validation Icons