Címlap Hírek - események
Hírek
Iskolai vers- és prózamondó verseny

A Weöres Sándor Általános Iskolában hosszú évek óta minden évben megrendezzük az iskolai vers- és prózamondó versenyt.
Fontosnak tartjuk, hogy a gyerekek képesek legyenek önmaguk kifejezésére, érzéseik megfogalmazására, közlésére. Versek ajánlásával hívjuk fel a figyelmüket arra, hogy a költemények olvasása, mondanivalójuknak megtalálása, megértése sokat segít az önkifejezésben.
Szavalni egy verset rendkívül összetett folyamat, hiszen a vers előadójának a memorizálás mellett ügyelni kell a helyes levegővételre, tempóra, hangerőre, kiemelésre és a szünetre. Éppen ezért nagy büszkeséggel töltött el bennünket, amikor megtudtuk, hogy a felső tagozatosok közül idén közel 50 diák jelentkezett a versenyre.
A gyerekek egy része önállóan választott verset, másoknak magyartanáruk vagy szüleik ajánlottak költeményt.
Örömünkre szolgált, hogy a zsűrizésben egykori tanárkollégáink, Szuromi Pálné és Csicsainé Csernák Brigitta segítették Bércesi Edit tanárnőt.
A versenyen a klasszikus költemények mellett kortárs, az elégikus hangvételűek mellett pedig vidám alkotásokat is hallhattunk a gyerekek tolmácsolásában. Elhangoztak nyelvtörők illetve állatokról, természetről, szerelemről és barátságról szóló versek is.
A zsűri döntése eredményeképpen könyvjutalomban és elismerő oklevélben részesültek a helyezettek.

Az 5-6. osztályos kategória eredménye:
1.    helyezett: Kószó Laura 6. a
2.    helyezett: Harangozó Regő 5. a és Makra Bernadett 6. a
3.    helyezett: Szűcs Norbert és Oláh Martin 5. a osztályos tanulók

A 7-8. osztályos kategóriában nem hirdettek 1. helyezettet, így 2. helyezést ért el Tari Anna 8. b, 3. helyen pedig Berta Dániel 8. b osztályos tanuló végzett. Különdíjban részesült Papp Szilvia 7. a osztályos tanuló.

A versenyzőknek és felkészítő tanáraiknak, szüleiknek szívből gratulálunk.

 
Humán nap

A Weöres Sándor Általános Iskolában évről évre hagyomány a humán napi rendezvény, mely remek lehetőség a gyerekek szereplésére, tehetségük, érdeklődési körük megmutatására.


A színpadi szereplést komoly osztálymunka előzi meg. A tanulók és osztályfőnökeik közösen készülnek a bemutatóra. Idén minden osztály plakátot készített, mely vagy saját közösségük bemutatásához vagy a tavaszi ünnepek, hagyományokhoz kapcsolódott. Az igényes alkotásokat az iskola aulájában felállított paravánon tekinthették meg az érdeklődők.


Ha humán nap, akkor a magyar költészet napja. A József Attila születésnapjához kapcsolódó napon országszerte verses megemlékezéseket, ünnepségeket tartanak. Iskolánkban március végén rendeztük meg a vers- és prózamondó versenyt, melyen idén rekordszámú tanuló szerepelt.


Április 12-én a humán napi rendezvényen az osztályok bemutatóin közös versmondást, éneklést, drámajelenetet, zenei adaptációt, népi és modern táncot, idegen nyelvű előadást tekinthettük meg. Nagy örömükre szolgált, hogy idén egyéni produkciók is a színpadi bemutatásra kerültek. Berta Dániel, végzős tanulónk a stand up comedy műfajában próbálta ki önmagát nagy sikert aratva. Fekete László 3. b osztályos tanuló pedig egy hosszabb lélegzetű verset adott elő, mellyel továbbjutott a városi szavalóversenyre. A hangszerek szerelmesei pedig furulya- és zongoraműveket adtak elő.


Érdeklődéssel fogadtuk a nyolcadikosok slam poetry stílusban fogant igazán eredeti produkcióját. A szépirodalmi művek és a modern ritmusok szokatlan társítása, a nem mindennapi nyelvi lelemény teljesen lenyűgözte a közönséget.
Az énekkar vidám tavaszi dalcsokorral kedveskedett a közönségnek.


Idén először került jutalmazásra az a tanuló, aki ebben a tanévben a legtöbbet kölcsönzött az iskola könyvtárából. Elsőként Sipka Gergő 5. a osztályos tanuló értékes könyvjutalmat vehetett át.
Színvonalas, változatos műsort láthattunk az idei humán napon. A szereplőknek és a felkészítőknek ez alkalommal szeretnénk megköszönni munkájukat.

kép

 

Bővebben...
 
Könyvtárlátogatás április

Április elején Weöres Sándor Általános Iskola 4. a osztálya látogatott el a Somogyi-könyvtár Északvárosi fiókkönyvtárába. Kiss Kata könyvtáros a gyerekek aktív közreműködésével A vakok és az elefánt című hindu népmese papírszínházas változatát mesélte el. Majd egy kis mozgásos játék után a negyedikesek egyenként kipróbálták, hogy csukott szemmel, csupán csak a tapintásunkra hagyatkozva, nem is olyan könnyű felismerni hétköznapi tárgyakat sem. Nagyon ügyes volt az egész osztály, és reméljük, az olvasáshoz is kedvet kaptak.

kép

 

Bővebben...
 
<< Első < Előző 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 Következő > Utolsó >>

19. oldal / 195

Friss hírek

Beiratkozás a 2024/2025. tanévre

2024. április 18 - 19.
(csütörtök-péntek)

8:00 - 19:00-ig

További részletek a beiratkozás menüpont alatt, vagy az alábbi linkre kattintva: beiratkozás 2024/2025. tanév találhatók.

 
Nyári táborok

Tisztelt szülök!

A táborok menüpontba felkerültek 2024. nyár táborozási lehetőségei.

 

Elérhetőség

Cím: 6723 Szeged, Űrhajós utca 4.
Tel.: 06-62-548-968

Nyitvatartás
7:00 - 18:00

Alapítvány

Köszönettel fogadunk minden támogatást.

Szeged Tarjánvárosi IV. Számú Általános Iskola Tanulóiért Alapítvány

Számlaszáma: 57400217-10118256

Adószáma: 18456183-1-06

 

Ökoiskola

 

 

Boldogságóra program

A Pénz7 hivatalos weboldala


Validation Icons